2009. április 26., vasárnap

Fra Angelico (1387-1455) a prédikáló barát, festő


Fra Giovanni Angelico da Fiesole, akit a világi életben Guidónak hívtak, nem volt kevésbé kiváló festőnek és miniátornak, mint amilyen kitűnő volt szerzetesnek, ezért mindkét okból megérdemli, hogy díszes emléket állítsunk róla. Bár kényelmesen meglehetett volna a világi életben és vagyonán kívül még kedvére kereshetett volna is művészetével, amelyet már ifjú korában kitűnően értett,' ő mégis, természeténél fogva higgadt és jóságos lévén, saját lelki békéje és nyugalma érdekében, de főként lelke üdvösségéért, jobbnak látta belépni szerzetesnek a prédikáló barátok rendjébe. Mert bár Istent szolgálni minden helyzetben lehet, némelyek mégis úgy érzik, hogy jobban üdvözülhetnek a kolostorban, mint a világi életben. Amilyen üdvös eredménnyel jár ez a jó lelkek számára, épp úgy az ellenkezőjére vezet s valóban nyomorúságos és szerencsétlen végre jut azoknál, akik más célból lesznek szerzetesek. 

Fra Giovanni kezétől származik firenzei kolostorában, a San Marcóban, néhány miniatúrával díszített kóruskönyv, amelyek oly szépek, hogy többet nem is lehet mondani róluk. Ezekhez hasonlók azok, amelyeket a fiesolei San Domenicóban készített és amelyeket hihetetlen odaadással dolgozott ki. Igaz ugyan, hogy ebben a munkájában egyik bátyja segédkezett neki, aki ugyancsak miniátor és igen gyakorlott festő volt. Ennek a jóságos festő-páternek egyik első műve egy táblakép volt, amely a firenzei Certosában az Acciaiuoli bíbornok főkápolnájában áll és a Madonnát ábrázolja ölében a Gyermekkel, lábainál néhány igen szép angyallal, akik zenélnek és énekelnek. Festett még a Santa Maria Novella kereszthajójában néhány freskót, a kórussal szemben fekvő ajtó melletti falra. A régi orgonát záró ajtókra pedig egy Angyali Üdvözletet festett, amely ma a zárdában van, a földszinti hálóterem ajtajával szemben, a két kolostorudvar között.

2009. április 24., péntek

Vasari életrajzokról


Giorgio Vasari 1511. július 31-én Arezzóban született, és ez a szülőváros az ő esetében semmiképpen sem közömbös bölcsőhely. Az ősi toszkán település múltja a messzi ókorba nyúlik vissza: a közép-itáliai őslakosság, az umberek után az etruszkok és a rómaiak jelentős városa. A középkorban az egyik legfontosabb ghibellin-párti centrum addig, amíg a trecento köze­pén - Toszkána többi szabad városával egyetemben - a guelf-párti Firenze uralma alá nem kerül.
Arezzo művészeti kultúrája hagyományosan inten­zív volt, virágzó kerámiája töretlenül kötötte össze a jelent a múlttal, és az antikvitás kultusza ebben a városban valóban nem szorult újjászületésre. A duecento végének helyi krónikása szemléletesen írja le, hogyan kerültek napfényre egy ház alapozásánál antik vázák, és miképpen örvendeztek az égi szépségű műtárgyak láttán az egybesereglett műértők oly­annyira, hogy boldogságukban „szinte ők maguk is a magasságba emelked­tek".
A romanika és a gótika építészete nagyszerű templomokkal díszítette a várost, a quattrocento közepén Piero della Francesca a San Francesco szentélyének falait borította be csodálatos freskóciklusával, a quattrocento végén Benedetto da Maiano a Santa Maria delle Grazié homlokzatát ékesítette szépséges portikuszával. Ez az atmoszféra vette körül a nagy dolgokra hivatott művészgyermeket.

2009. április 17., péntek

Vasari életrajzok I.


Híres író híres könyvét kapja kézbe a magyar olvasó. Nem az egész művet, csupán válogatást belőle: az itáliai reneszánsz művészet nagy mestereinek életrajzát, negyvenet abból a több mint másfél százból, amelyet Giorgio Vasari, a tizenhatodik század második felének kiváló olasz szerzője tett közzé annak idején. Műve nemcsak a művészet történetének fontos forrása, hanem jelentős irodalmi alkotás is. E két szempontból kell róla vélemé­nyünket kialakítanunk, és erre a kettős értékére kell gondolnunk, ha szö­vegét olvassuk.

Valaha a művészet múltjának kutatói szentírásként tisztelték minden sorát, készpénznek vették minden adatát, később a tudomány hiperkritikus periódusában kedvtelve vetélkedtek egymással állításainak cáfolásában, tekintélyének megingatásában. 

2009. április 16., csütörtök

Bellini festő-család


Jacopo Bellini Velencében született, 1400 körül, meghalt ugyanott 1470-1471-ben, Gentile Bellini Velencében született 1429-ben, meghalt ugyanott 1507-ben; Giovanni bellini Velencében született, valószínűleg 1430 után, meghalt ugyanott 1516-ban, ez utóbbi valószínűleg nem volt törvényes fia Jacopónak. A Bellinik hármas biográfiája Vasari helyes ítéleteit tartalmazza, a velencei nagyérdemű festő-család életművéről a quattrocento és a cinquecento fordulóján, csupán Jacopo esetében tud kesebbet mondani az internacionális gótika ez észak-itáliai reprezentánságárol mintsem azt megérdemelné.



2009. április 13., hétfő

Antonio da Correggio




CORREGGIO (Antonio Allegri) 1489-1494 között született Correggióban; meghalt ugyanott 1534-ben.

Az életrajzban Vasari újból - mint Giorgione biográfiájában is tette - igazságot kíván szolgáltatni az észak-itáliai cinquecento festészetének. Ezért csupán mértéktartóan említi Correggio római iskolázásának hiányát; ezt a kutatás egy római utazásnak igen valószínű feltételezésével igazította helyre. Vasari a mester egyéniségébe immár a manierizmus kissé morbid müvész-individuumainak jellegzetességeit vetítette bele, az érzékenységet és az anyagiak feletti túlzott aggodalmat. Az utóbbi esetleg indokolt is lehetett Correggio életpályájának ismeretében; monumentális megbízásokat kapott, mégis eléggé bizonytalan volt az egzisztenciája.

Vasari tévedései közé tartozik, hogy Correggio két pármai freskó-művének, a Duomo kupolájának és a San Giovanni Evangélista kupolájának leírásában a kettőt összekeveri: az első Mária mennybevitelét, a második Szent János evangélista patmoszi apokaliptikus vízióját ábrázolja Jézussal és az apostolokkal. Továbbá az emlegetett Venus nem más mint Danaé, amelyet viszont Vasari leírásaiban Lédával téveszt össze ; ez utóbbira vonatkozik a víznek csodálatos ábrázolásáról írott részit. Végül: Andrea del Gobbo: Andrea Solario.

2009. április 12., vasárnap

Andrea Mantegna


ANDREA MANTEGNA 1431 körül született Isola di Carturóban, 1506 -ban halt meg Mantovában. A quattrocento egyik legnagyobb észak-itáliai festőjének életművéről Vasari lényegében helyes ítéletet alkot. A római múlt antik emlékei, a firenzei reneszánsz vívmányai, és mindaz, ami csak jelentős eleme volt a venetói, velencei-padovai sajátos művészeti atmoszférát kívülről ért hatásoknak, többé-kevésbé találóan jelentkezik a pálya rajzában. Csupán Mantegna festészetének kétségtelenül meglevő szobrászi jellegét túlozza el kissé egyoldalúan. Kiválóan példázza Vasari lelkiismeretes törekvését az írott források felhasználására az utalt levélre való hivatkozás.

Rendszeres olvasók